Sok páciensünk találkozik rendszeres, akár mindennapos fogínyvérzéssel, ám kevesen tudják, milyen súlyos fogászati megbetegedések is állhatnak a tünetek mögött. A fogmosás közben fellépő, akár minden nap jelentkező vérzés egyáltalán nem természetes, nem szabad elsiklani felette vagy figyelmen kívül hagyni!
A magyar lakosság mintegy 90%-át érinti a fogínyvérzés, az elhanyagolt tünetek miatt pedig a felnőttek közel 20%-ánál alakul ki súlyos fogínygyulladás vagy fogágybetegség, amely kezeletlenség esetén akár a fogak kilazulásához és elvesztéséhez is vezethet. Érdemes tehát a szervezetünk minden apró jelzésére odafigyelni, és komolyan venni a fogínyvérzést is.
Cikkünkben bemutatjuk, mi okozhatja a fogíny vérzését, mikor érdemes fogorvoshoz fordulni a problémával, valamint hogyan kezelhető otthoni vagy professzionális körülmények között.
Mi állhat a fogínyvérzés hátterében?
Az egészséges fogíny halvány rózsaszínű, feszes, bőrhöz hasonló szövet, amely szorosan rásimul a fogakra, elfedi a csontot és stabilan támasztja a fogat. Az egészséges és feszes íny elengedhetetlenül fontos az életerős fogakhoz, hiszen védelemként és biztos alapként szolgál.
Ha az íny színe sötét pirossá válik, tapintásra érzékeny, ha fogmosás közben vérezni kezd, és ezt egymást követő napokon, rendszeresen tapasztaljuk, az a fogak és az íny egészséges egyensúlyi állapotának felborulására utal.
A leggyakoribb ínyproblémák hátterében a foglepedékből kialakuló fogkőképződés áll. A fogakon, az íny alatt, valamint a fogközökben a rendszeres tisztítás és fogselymezés ellenére is lepedék rakódik le. Ez a réteg az idő előrehaladtával megszilárdul, és fogkővé alakul. Az ebben található baktériumok okozzák az ínygyulladás tüneteit és a fogínyvérzést is. A fogkő házi módszerekkel nem eltávolítható, mindenképpen professzionális, dentálhigiénikus által végzett tisztító kezelésre van szükség.
Gyakran előfordulhat, hogy a fogínyvérzést az egészségtelen, tápanyagszegény táplálkozás okozza. A szervezetünk egészséges működéséhez, ezáltal a fogaink és ínyünk épségéhez is szükség van például D- és C-vitaminra, kálciumra és magnéziumra. Ha ezek a vitaminok és ásványi anyagok hiányoznak a szervezetből, az is okozhat gyakori fogínyvérzést.
Szintén gyakori a várandósság alatt bekövetkező hormonális változások miatt a fogak és az íny megbetegedése. Kismamák számára különösen fontos odafigyelni a fogak tisztítására, hiszen a fogínyvérzés, az ínygyulladás és fogágybetegség, akár egy fog elvesztésével is járhat.
Azok, akik rendszeresen dohányoznak, méginkább érintettek a fog- és ínyproblémákban. A cigaretta füst által különböző toxinok jutnak a szervezetbe, hozzájárulva a fogíny gyulladásához. A dohányzás ezentúl a kialakult fogínyproblémák kezelését is megnehezíti, mivel rontja a szervezet ellenállóképességét a gyulladással szemben.
Fogínyvérzés esetén mikor kell orvoshoz fordulni?
A fogínyvérzést okozhatja például egy új, keményebb sörtéjű fogkefe használatából adódó apróbb sérülés is, azonban ilyenkor a vérzés maximum két napig tapasztalható. Ha csak pár napig vérzik az ínye, akkor valószínűleg a nem megfelelő fogkefe használat vagy túlságosan agresszív fogmosási technika áll a háttérben. Ebben az esetben a szokások megváltoztatásával az ínyvérzés is megszűnik.
Ha a fogínyvérzés több napja, akár több hete tart a napi fogmosás során, már érdemes időpontot kérni fogászati konzultációra, ahol a fogorvos pontosan meg tudja mondani, milyen mértékű problémáról van szó.
Ha a fogínyvérzés mellett olyan kellemetlen tünetek is jelentkeznek, mint a puha, sötét színű íny, fájdalmas fogmosás, kellemetlen lehelet, érzékeny fogíny, vagy az íny visszahúzódása a fogakról, akkor érdemes mielőbb szakemberhez fordulni. Ezek az előrehaladott, súlyos ínygyulladás vagy fogágybetegség tünetei is lehetnek, amely kezelése fogorvos segítségével történik.
Fogínyvérzés kezelési lehetőségei
A fogínyvérzés megszüntetésére több lehetőség is létezik, attól függően, hogy mi a fogínyvérzés oka, milyen mértékű a gyulladás, ami a vérző íny hátterében áll.
Megfelelő szájhigiénia
A fogínyvérzés megelőzhető, valamint sok esetben meg is szüntethető a fogakon található szennyeződések és baktériumok eltávolításával. A helyes fogmosási technika kialakításával, valamint a tisztításhoz használt eszközök személyre szabott kiválasztásával már sokat tehetünk azért, hogy fogaink és ínyünk állapotát is megőrizzük.
A megfelelő keménységű manuális vagy elektromos fogkefe kiválasztásához érdemes akár szakértő dentálhigiénikus segítségét is kikérni. A túl erős sörtéjű kefe felsértheti az ínyt, a helytelen fogmosási technika miatt pedig az ínyen apró sérülések keletkezhetnek, amelyek a vérzést okozhatják. A rossz fogmosási technika ezen kívül az íny fogakról való visszahúzódásához is vezethet.
A fogmosáson túl, a fogközökben található szennyeződések és baktériumok eltávolítása érdekében fogselyem vagy fogköztisztító használata is javasolt, hiszen így megelőzhetjük a lepedék felhalmozódását a nehezen elérhető helyeken is.
Legyen azonban bármilyen alapos is az otthoni fog- és szájápolás, félévente professzionális fogkőeltávolítást és dentálhigiéniai kezelést is javaslunk pácienseinknek.
Professzionális dentálhigiéniai kezelés
A megfelelő fogmosási technikai, valamint alapos szájhigiénia ellenére is, idővel fogkő képződik a fogainkon. Ez egy elkerülhetetlen folyamat, hiszen a hétköznapi szájápolási eszközökkel szinte lehetetlen minden fogat maximálisan megtisztítani. A feltorlódott, egymáshoz közel álló fogak esetében nem egyszerű bejutni a fogközökbe, és hasonlóan komplikált a nehezen elérhető nagyőrlők és bölcsességfogak tisztítása.
Ezért szükséges évente legalább kétszer professzionális dentálhigiéniai kezelésen részt venni. Rendelőnkben a fogkő eltávolítása speciális ultrahangos módszerrel történik. Az úgynevezett ultrahangos depurátor kíméletesen, a fogzománc károsítása nélkül tisztítja meg a fogakat. A tisztítás következő fázisa a gyöngyhomokfúvás, mely során az összes szennyeződés és fogkő maradvány eltávolítható. A kezeléseket polírozással zárjuk, melynek eredményeként a fogak felülete simább és a szennyeződéses foltok eltávolítása miatt fehérebb is lesz.
A tisztítást követően dentálhigiénikus munkatársaink személyre szabott tisztítási tanácsokat is adnak, kitérve a helyes fogmosási technikára, és a páciens igényeinek megfelelő eszközök átbeszélésére. Kollégáink készségesen válaszolnak minden a fogápolással kapcsolatos kérdésre.
Az állandó fogínyvérzés, a fogágybetegség gyógyítása lézeres kezeléssel
Azt már tudjuk, hogy a folyamatosan elhanyagolt fogínyvérzés fogínygyulladáshoz vezethet. Ha a fogínygyulladást nem kezeljük időben, az idő előrehaladtával az fogágybetegséggé alakulhat. Az ínyben jelentkező gyulladás, ha sokáig nem kezeljük, átterjedhet a fog tartószerkezetét jelentő fogágyra is, és parodontitis alakulhat ki. A gyulladás károsítja a fog körül található szöveteket, és megtámadja a csontszövetet is, amely a fog kilazulását, valamint fájdalmas gyulladt tasakok kialakulását okozza, végső soron pedig a fogak elvesztéséhez is vezethet.
Ez az állapot már csak fogászati rendelőben, professzionális kezeléssel gyógyítható, melynek egyik legkíméletesebb és legfájdalommentesebb módja a lézeres kürettálás. A rendelőnkben egyedülállóan alkalmazott lézerfogászati eszközöknek köszönhetően a fogágybetegség is hatékonyan gyógyítható. A kürettálás során lézerrel távolítjuk el a gyulladást okozó baktériumokat, a gyulladás miatt már elhalt szöveteket és a gyulladásban lévő szöveteket is. A lézer jótékony hatásának köszönhetően fertőtlenítjük is a kezelési területet, elősegítve a gyors és kellemetlen tünetektől mentes gyógyulást.
Előzze meg a fogínygyulladást!
Ami a fogíny egészségét illeti, a legfontosabb feladatunk a mindennapi fogápolással a fogínygyulladás megelőzése, felismerése valamint szükség esetén fogorvos által végzett kezelése.
Az első, és legfontosabb tényező a fogínygyulladás - és a legtöbb fogászati probléma - megelőzésében, a helyes fogápolási és tisztítási szokások kialakítása. Naponta legalább kétszer 1 percig mossunk fogat alaposan, a helyes technikára odafigyelve. Használjunk kétnaponta fogselymet vagy fogköztisztító kefét a nehezen elérhető helyek tisztítására, és öblögessünk tisztító, fertőtlenítő hatású szájvízzel is.
Életmódunkkal, étkezésünkkel is sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük az ínygyulladást. Hagyjunk fel a dohányzással, táplálkozzunk kiegyensúlyozottan, fogyasszunk olyan ételeket, amelyekben megtalálhatók a különböző fogápoló vitaminok is.
Kerüljük a túlzottan savas és cukros ételek és italok fogyasztását, vagy legalább mérsékeljük ezeket az étrendünkben. Nemcsak az ínygyulladást, a szuvasodást is megelőzhetjük ezáltal.
Legyen rutinunk része a fogkő leszedés, és vegyünk részt félévente dentálhigiéniai tanácsadáson! Évente kétszeri, egy órás, fájdalommentes tisztító kezeléssel csökkenthetjük az ínygyulladás és a fogszuvasodás kockázatát is.
Várandósság alatt szenteljünk kiemelt figyelmet fogaink állapotára, és látogassunk el rendszeresen fogorvoshoz, dentálhigiénikushoz. Szükség esetén vegyünk részt fogtisztításon 2-3 havonta, megelőzve a hormonális változások okozta fogvesztést.
Étkezések után várjunk legalább 10-20 percet a fogmosással! Az ételekben található sav fellazíthatja a fogzománcot, így ha közvetlenül étkezés után mosunk fogat, azzal nem csak az ételmaradékokat tüntetjük el, a fogzománcot is károsíthatjuk. Várjunk az étkezések után, majd a fogmosást kezdjük sima vizes szájöblögetéssel.
Várjuk szeretettel rendelőnkben!
Amennyiben rendszeresen tapasztal fogmosás közben fogínyvérzést, ínye sötét piros színű, puha, laza állagú, vagy nyomásra érzékeny, Önnek valószínűleg ínygyulladása van. A korai ínygyulladás odafigyeléssel és a megfelelő kezeléssel gyógyítható, a gyulladás megszüntetésével pedig a komoly fogágybetegség kialakulása megelőzhető! Nem érdemes halogatni a kezelést, hiszen a fogínyvérzést okozó fogínygyulladás gyógyítása rendelőnkben maximális odafigyeléssel, teljesen fájdalommentesen történik.
Bízza szakértő kollégáink szaktudására fogínygyulladását, és engedje meg, hogy segítsünk megőrizni fogai és ínye egészségét!
Fogínye egészségének helyreállításában kérje dentálhigiénikus és fogorvos kollégáink segítségét! Csapatunk tapasztalt, felkészült és gondos tagjai örömmel állnak rendelkezésére szaktudásuk teljességével, naprakészségével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.

Páciensünk véleménye
Henzel Petra
“Mindig is féltem a fogászattól és a fogorvosoktól, de mióta rátaláltam a Naturadent-re, magam sem hiszem, de örömmel járok vizsgálatokra. :)
Mindenki végtelenül kedves, már a recepción is oldott hangulat fogad...
...Csak ajánlani tudom őket mindenkinek! :)”
További Google vélemények pácienseinktől
A fogászati lézerek precíz irányítást adnak, és nyugaton régóta a sztenderd ellátás része az orvostudomány számos műtéti és kozmetikai eljárása területén, gondoljunk csak a lézeres szemműtétre. A lézerek kényelmet nyújtanak a betegnek, és számos funkciót egyszerre látnak el. A lézer nemcsak a nem kívánt szöveteket távolítja el, hanem az erek és az idegvégződések lezárására is használható, ami csökkenti a vérzést és a műtét utáni fájdalmat és duzzanatot. Lézeres mélytisztítás-kürettálás esetén a baktériumokat teljesen elpusztítja. Ez a hagyományos mélytisztításnál (kürettálásnal) nem megoldott.
Tegyen jót fogainak, előzze meg a problémákat, kérjen időpontot most! Várjuk szeretettel rendelőnkben.