#Lézeres kezelések

Afta kezelése hatékonyan lézerfogászati eszközökkel

18 perc olvasás

Az afták olyan apró, elsősorban fehér színű hólyagok vagy sebek, amelyek elsősorban a nyálkahártyán, a szájüreg belső részén jelentkeznek, de előfordulhatnak a nyelven, az arcon, a torok tájékán vagy a szájpadláson is. Ezek az ártalmatlannak tűnő kis elváltozások azonban rendkívül kellemetlen tüneteket okozhatnak, fájdalmassá tehetik az olyan hétköznapi tevékenységeket is, mint például az evés és ivás, a beszéd és a mosolygás.

Cikkünkben bemutatjuk, milyen kezelési módok léteznek, amelyekkel kíméletesen meg tudunk szabadulni az aftáktól, valamint ismertetjük, hogyan előzhető meg újbóli kialakulásuk.

Mi az az afta?

Az afta (vagy orvosi nevén Recurrent aphthous stomatitis) egy kifejezetten gyakori szájüregi betegség, amelynek részeként fájdalmas fekélyek jelennek meg a száj belső lágyrészein.

Jellemzően kerek vagy ovális alakúak, kráterszerű kinézetük miatt pedig a vöröslő, gyulladt szegélyeket fehéres-sárgás belső részek kísérik. A legtöbbször önmagában jelentkezik, de súlyosabb esetben több is előfordulhat egyszerre.

Mivel nagyon kellemetlen tüneteket okoz, ezért nehéz nem észrevenni, ugyanis erőteljesen zavarhatja az étkezést, az ivást, sőt a beszédet egyaránt.

Miről ismerhető fel az afta?

Az afta szemmel látható megjelenése előtt gyakran tapasztalhatunk égő vagy bizsergő érzést az érintett területen, de az is előfordul, hogy minden előjel nélkül, teljesen észrevétlenül alakulnak ki. Az afta a száj nyálkahártyáját érintő sárgás-fehéres színű, ritkán szürke árnyalatú kis fekély, melyet sötétpiros színű gyulladás vesz körül.

A Naturadent rendelőjében épp egy afta kezelés zajlik

Méretét tekintve pár milliméterestől akár 2-3 centiméteres is lehet, és rendkívül kellemetlen tüneteket is okozhat. Elsősorban az evést és az ivást nehezíti meg, de akár a beszédet, artikulációt is fájdalmassá teheti. Gyermekek esetében rossz közérzettel, nyirokcsomó duzzanattal, de akár hőemelkedéssel és lázzal is járhat. Az aftáknak három típusát különböztethetjük meg, az egyes típusok tünetei és kezelése pedig eltérhet egymástól.

Az afta minoris, más néven a Mikulicz-féle afta a legelterjedtebb típus, ami kortól függetlenül, gyerekeknél és felnőtteknél egyaránt gyakori. Megjelenhet az ajkak belső felületén, a szájpadláson, nyelven, fogínyen, vagy a szálnyárkahártyán is. Általában néhány milliméteres nagyságú, és viszonylag gyorsan, magától gyógyul ez a típus.

Amikor az afta minoris nőni kezd, és eléri az 5-6 mm-es nagyságot, úgynevezett afta majoris, vagyis Sutton-féle keletkezik. Ez a típus tehát csak méretében tér el az előzőtől, megjelenése és előfordulása a Mikulicz-féle aftával megegyező. Mérete azonban akár 2-3 centiméteresre is megnőhet, érintve a mélyebb szöveteket, nagyobb kiterjedésű hámhiányt és gyulladást okozva. Rendkívül kellemetlen tüneteket okozhat, megnehezítheti az evést és a beszédet is, valamint a gyulladás folyamatos fájdalommal is járhat. Az afták ezen formája magától már nehezen gyógyul, akár több hónapot is igénybe vehet, éppen ezért orvosi kezelése javasolt.

A herpetiform ulceratio, vagyis a Cooke-féle afta meglehetősen ritka elváltozásnak számít. Míg az előző két fajtánál az afták egyesével jelentkeznek, ennél a betegségnél egyszerre jelennek meg apró, tűhegynyi hólyagok, melyek sűrű csoportokat alkotnak.

Az akár több száz, rendkívül fájdalmas afta szintén megnehezítheti a beszédet és a táplálkozást, megjelenése és tünetei leginkább a herpeszre hasonlítanak, innen is kapta elnevezését. Viszonylag gyorsan, néhány nap alatt kezelés nélkül is gyógyul, azonban előfordul, hogy havi rendszerességgel újra és újra visszatér.

Az afta tünetei

  • Fekély: Az afta legjellemzőbb tünete. Lehet kisebb vagy nagyobb méretű, megjelenése pedig általában kerek vagy ovális alakú, jól látható gyulladt körvonallal és fehéres-sárgás belső résszel, ami általában fibrines lepedék.

  • Fájdalom: A gyulladt fekély égető, szúró fájdalommal jár és fokozott érzékenységet mutat a savas, fűszeres ételekre. A fájdalom gyakran erősödik evés, ivás vagy beszéd közben.

  • Diszkomfort érzet: Az afta kezdetben és már a kialakulás után is gyakran okoz kellemetlen diszkomfort érzést, így a nyálkahártya duzzanatát, nehezített rágást és beszédet, valamint általános érzékenységet.

  • Ritkább tünetek: Ritka esetben vagy kiterjedt, többszörös aftáknál előfordulhat nyirokcsomó duzzanat, hőemelkedés, láz és általános rossz közérzet, levertség is.

Az afta tünetei gyerekeknél

Az afta nemcsak felnőtteknél, hanem gyermekeknél is jelentkezhet. Esetükben a panaszok hasonlóak, de az érzékenyebb nyálkahártya miatt gyakran hevesebb a fájdalom, a legkisebbeknél étkezési problémák merülnek fel, sőt nyálfolyás is előfordulhat ilyenkor.

Mi okozza az afták kialakulását?

Az afták kialakulásának pontos oka a tudomány jelenlegi állása szerint ismeretlen, azonban vannak olyan tényezők, amelyek igazoltan hozzájárulnak a kis hólyagok megjelenéséhez.

Ilyen például a stresszes életmód, a szorongás, valamint a legyengült immunrendszer, ami az afták kialakulásának egyik fő oka. Meglévő betegségek is hajlamosítanak a kialakulására, mint például a cukorbetegség, a lisztérzékenység vagy a Crohn-betegség is. Okozhatja valamilyen fizikai irritáció is, például fogszabályozó, vagy nem megfelelően illeszkedő műfogsor is.

Étkezési szokásainkkal is hozzájárulhatunk kialakulásához, hiszen a citrusfélék, a diófélék, az erősen fűszeres vagy savas ételek, valamint bizonyos bogyós gyümölcsök, például az eper és a málna, de a túlzott paradicsom fogyasztás is állhat a háttérben.

Bizonyos gyógyszerek, például a hosszú ideig tartó antibiotikumos kezelés, illetve egyes béta blokkoló, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő szerek is növelik az afta kialakulásának kockázatát. Hasonló hatásúak bizonyos nikotin helyettesítő készítmények is.

A hormonális változáson átmenő szervezetben szintén gyakrabban fordul elő, legyen szó terhességről, menstruációról, hormontartalmú készítmények szedéséről, vagy változó korról.

Ezek mellett pedig genetikai hajlam is szerepet játszhat az afták kialakulásában, hiszen, akinek a családjában ismert és rendszeres problémáról van szó, az nagyobb valószínűséggel fogja megtapasztalni az afta megjelenését.

Az afta kezelési lehetőségei

Az afták egyes típusai spontán, maguktól gyógyulnak és nem igényelnek orvosi kezelést. Gyorsíthatjuk a folyamatot fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő hatású szájöblögetőkkel, ecsetelőkkel, és hialuronsav tartalmú készítményekkel is. Bizonyos tünetek megléte esetén azonban érdemes felkeresni fogorvosunkat, és szakértő segítséget kérni a betegség kezeléséhez.

Javasolt fogorvoshoz fordulni, ha:

  • a probléma gyakran kiújul
  • az afta hőemelkedéssel, lázzal jár
  • nyirokcsomó duzzanatot okoz
  • a hólyag mérete folyamatosan nő
  • a fájdalom jelentősen megnehezíti a hétköznapi tevékenységeket is
  • az afta színe, megjelenése szokatlan
  • 2-3 hét után sem enyhülnek a tünetei

Ezek a tünetek mind arra utalhatnak, hogy az afták makacsabb, csak orvosi segítséggel kezelhető típusáról van szó. A mielőbbi ellátás és gyógyulás érdekében ilyenkor érdemes szakértő segítséget kérni.

Afta kezelése lézerrel

Ha az afták maguktól, valamint vény nélkül kapható készítmények alkalmazását követően sem enyhülnek, fogászati, úgynevezett soft-lézerek segítségével rövid időn belül gyógyítani tudjuk őket.

A Naturadent rendelőjében használt, modern lézerek kemény- és lágyszöveteken egyaránt alkalmazhatóak. A fogászati lézer egyik legnagyobb előnye, hogy segít elpusztítani a szájüregben, ínyen, fogakban található baktériumokat, anélkül, hogy az egészséges szöveteket károsítaná.

Ezt a jótékony hatást használjuk az afták kezelésekor is. A lézeres kezelés során azonnal fájdalommentessé tesszük az apró hólyagokat, a hámfelületet fertőtlenítjük és csökkenteni tudjuk a gyulladást is. A lézerek biostimulatív hatásának köszönhetően pedig a sebgyógyulás is felgyorsul, a hámsérülés néhány napon belül, heg hátrahagyása nélkül regenerálódik.

Afta gyógyítása házilag - lehetséges?

A kisebb méretű, kevésbé fájdalmas, enyhe tüneteket okozó afták általában maguktól gyógyulnak, kezelés nélkül vagy otthoni kezeléssel is eltűnnek. Természetesen felgyorsíthatjuk a gyógyulást kifejezetten afták kezelésére javasolt szájvizekkel, öblögetőkkel és ecsetelőkkel is.

Alkalmazhatunk továbbá gyulladáscsökkentő hatású gyógynövényeket is, készíthetünk például kamillából vagy orvosi zsályából is öblögetőt.

Ezen felül javasolt a megfelelő vitamin és ásványi anyag bevitel afta megléte esetén, hiszen ezekkel erősíthetjük szervezetünk ellenálló képességét. Érdemes odafigyelni a táplálkozásra is, és kerülni azokat a savas vagy túlzottan sós ételeket, amelyek további irritációt okozhatnak és lassíthatják a gyógyulást.

Javasolt ilyenkor puhább sörtéjű fogkefére váltani, és kerülni az SLS (sodium-lauryl-sulfate) tartalmú fogkrémeket, amelyek tovább ronthatnak a helyzeten.

Hasznos tippek az afta házilagos kezelésére:

  • Öblögetés: A sót- vagy szódabikarbonát tartalmazó öblögetés kiemelkedően hatékony lehet afta esetén, mert egyrészt fertőtlenítő hatást fejt ki a szájüregben, másrészt pedig segít a kapcsolódó pH egyensúly helyreállításában is.

  • Gyógynövények alkalmazása: Fogyasszunk vagy öblögessünk kamillából vagy zsályából készült forrázatokkal – lehetőleg szobahőmérsékleten –, de az aloe vera fogyasztása is javasolt a gyulladáscsökkentő hatás miatt.

  • Táplálkozási szokások módosítása: Erősen javasolt afta esetén kerülni az irritációt okozó, erősen savas, fűszeres, szénsavas, valamint túl hideg és túl meleg ételeket, illetve italokat, mert súlyosbíthatják a panaszokat.

  • Tudatos szájápolás: Mindennek az alapja! Válasszunk puha sörtéjű fogkefét és olyan fogkrémet, ami SLS-mentes, hiszen így elkerülhetjük az érzékeny nyálkahártya felesleges irritációját.

  • Gyulladáscsökkentő szájápolók: Léteznek olyan gyulladáscsökkentő szájöblögetők, ecsetelők és gélek, amelyek segítenek az afta kezelésében, illetve kellemetlen tüneteinek enyhítésében.

Gyakran ismételt kérdések

Milyen gyorsan gyógyul az afta?

Változó. A kisebb afták általában 1-2 hét alatt meggyógyulnak, a nagyobbaknak azonban erre gyakran 2-6 hétre is szükségük lesz. Fontos: ha az afták az otthoni kezeléssel nem enyhülnek és 3 hét után sincs változás, orvosi vizsgálatra, valamint célzott kezelésre van szükség.

Fertőzők az afták?

Nem, az aftáknak a közhiedelemmel ellentétben nincs semmi közük a herpeszhez – amit a herpes simplex vírus okoz –, emiatt nem is fertőzők.

Milyen típusai ismertek az aftának?

Az afta típusait leginkább a méret szerint csoportosítjuk. Vannak a kisebbek, amelyek áltában a leggyakrabban jelentkeznek. Léteznek nagyobbak, amelyek komolyabb odafigyelést igényelnek, mert hegesedéssel gyógyulhatnak. Végül pedig van, amikor sok kis fekély alakul ki egyszerre. Ezekre szintén nagyobb figyelmet kell fordítani.

Mikor kell fogorvoshoz fordulni az aftával?

Ha biztosra akarunk menni, akkor minél előbb orvosi segítséget kérünk, annál gyorsabb lesz a gyógyulás. Haladéktalan orvosi ellenőrzést igényel, ha az afta 2-3 hét után sem enyhül, vagy rendszeresen visszatér és nagy fájdalmat okoz.

Szükség van antibiotikumra az afta kezeléséhez?

Mivel nem bakteriális eredetű fertőzés, a legtöbbször nem igényel antibiotikumos kezelést. Másodlagos fertőzésnél vagy külön indikáció esetén azonban szükség lehet rá.

Miért a fogászati lézer a leghatékonyabb az afta kezeléséhez?

Mert a lézeres kezelés nemcsak a fájdalmat képes gyorsan enyhíteni, hanem a gyógyulást is megtámogatja.

Afta vagy herpesz? Mi a különbség?

Gyakran összekeverik a kettőt, pedig nagyon különböznek egymástól. A herpesz valójában egyfajta külső, száraz seb, ami a száj külső felületén, általában a széleken jelenik meg és nagyon fertőző. Az afta ezzel szemben a szájüregben található és nem fertőző.

Kiknél jelentkezhet gyakrabban az afta?

A statisztikák szerint az afta gyakrabban érinti a tinédzsereket, a fiatal felnőtteket és a nőket, de növeli a kockázatot a legyengült immunrendszer és az egészségtelen táplálkozás is.

Stressz is kiválthatja az aftát?

Igen, kutatások igazolják, hogy a pszichés stressz gyakran összefüggésbe hozható az afta megjelenésével és kiújulásával egyaránt.

Mennyire fáj az afta?

Páciensfüggő, illetve a fájdalom mértéke is változó. Gyakran enyhébb, máskor azonban olyan jelentős, hogy megnehezítheti az étkezést, sőt még a beszédet is.

Fogszabályozó is okozhat aftát?

A hagyományos fogszabályozók a szöveti irritáció miatt gyakran idézhetnek elő mechanikai sérülést a szájüregben, ami afta kialakulásához vezet. Az Invisalign fogszabályozó esetében ez sokkal ritkábban fordul elő.

Mi az a herpetiform afta?

Nevével ellentétben a herpetiform afta mögött sem herpes vírus áll. Mégis az egyik legsúlyosabb aftatípus, amely sok apró, fájdalmas fekélycsoportot eredményez a szájüregben.

Milyen szövődményei lehetnek a kezeletlen aftának?

A kezeletlen aftának csak nagyon súlyos esetben lehetnek szövődményei, azonban így sem zárhatók ki.

Kezdetben gyakran okoz táplálkozási nehézségeket, és az így kialakuló immunproblémák tovább nehezíthetik a gyógyulást. Súlyosabb esetben, valamint előrehaladott állapotban azonban előfordulhat másodlagos fertőzés, illetve gyakran súlyosabb alapbetegség jele is lehet.

Így előzhető meg az afta kialakulása

Mivel az afta sok esetben az immunrendszer gyengeségére vezethető vissza, ezért megelőzésében fontos szerepet játszik szervezetünk ellenálló képességének erősítése.

Kifejezetten javasolt afta elleni védekezés során a C-, valamint a B12-vitamin fogyasztása mellett a folsav, illetve a cink javasolt mennyiségű bevitele.

Visszatérő afta esetén érdemes további kivizsgálásokat is megfontolni, így például ételallergia és -intolerancia tesztet végezni, amely a gluténérzékenység vizsgálatára is kiterjed.

Ha arra gyanakszunk, hogy az aftát fizikai sérülés okozza, érdemes felkeresni fogorvosunkat és konzultációt kérni. A fogszabályozó készülék, a műfogsor, vagy a fogpótlások, fogtömések nem megfelelő illeszkedése is okozhat szúrást, karcolás a szájnyálkahártyán. Ezek vizsgálatával, a megfelelő harapás helyreállításával megelőzhetjük az afták újbóli kialakulását.

Várjuk szeretettel rendelőnkben!

Rendszeresen szenved az afta kellemetlen tüneteitől? Kérjen időpontot, és konzultáljon szakértő fogorvosunk egyikével, hogy kiderítsük hogyan előzhető meg és kezelhető az Ön esetében ez a kellemetlen szájbetegség!

Hosszú ideje fennálló, rendszeresen visszatérő afta esetén válassza a kíméletes és gyors regenerálódást biztosító lézeres kezelést, és szabaduljon meg a fájdalmas tünetektől!

Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön rendelkezésére is szaktudásuk teljességével.

Dr. Fülöp Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.
Dr. Fülöp Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.

A cikket szakmailag ellenőrizte: dr. Fülöp Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc., a Naturadent Esztétikai és Lézerfogászat intézményvezető fogorvosa

Megjelent: 2026.február.16
Értékelje cikkünket!

Először minden páciensünknél elvégzünk egy teljes állapotfelmérést és szájvizsgálatot, ami alapján egyéni kezelési tervet készítünk a várható költségekkel. (Konzultáció, állapotfelmérés kezelési tervvel: 15 000 Ft)

Időpontfoglalás

Kapcsolódó cikkeink