
A fogágybetegség az egyik legalattomosabb ellenség, ha ínyünkről és fogainkról van szó. Sőt, gyakran egész testünkről és lelkünkről, hiszen a parodontózis, parodontitis vagy fogágygyulladás néven is ismert „szörnyeteg” nem egyik napról a másikra válik rendkívül veszélyessé. Sajnos rengetegen csak akkor veszik észre, hogy mivel állnak szemben, amikor már túl késő.
Ne hagyja ott a fogát – Világszínvonalú parodontológia Budapest szívében
Szerencsére a Naturadent lézerfogászat a parodontológia terén is élen jár, mind a szakértelem, mind pedig az eszközök tekintetében. Ezért pácienseinknek csak a legextrémebb esetben kell fogvesztéstől tartaniuk. Cikkünkben riogatás helyett világszínvonalú alternatívát kínálunk azoknak, akik szeretnék, hogy ínyük és fogaik újra tökéletes állapotba kerüljenek.
Mi is az a parodontológia, vagy helytelenül paradontológia?
Röviden: a paradontológia a parodontológia helytelen változata.
A parodontológia a fogászat speciális ága, amely a fogat körülvevő szövetek baktériumok okozta gyulladásos megbetegedésével foglalkozik. A kialakult fogágybetegség pedig a parodontitis. Parodontológiai kezelés akkor válik szükségessé, ha a fogágy megbetegedett és gyulladásban van.
A parodontológia jelentése és annak tisztázása fontos, hogy megértsük, mivel állunk szemben, de ami még ennél is sokkal fontosabb, az a lehető leggyorsabb és legkorszerűbb megoldás megtalálása.
Magyarországon számtalan parodontológiai klinika működik, azonban a lézeres parodontológia terén kizárólag a Naturadent lézerfogászat alkalmaz olyan innovatív eljárást, amelyet a nemzetközileg elismert, németországi RWTH Aachen Egyetem szakértői dolgoztak ki.
Parodontológiai vizsgálat – Jobb félni, mint megijedni (a tünetektől)
A vérző, duzzadt íny (például fogmosáskor, rágáskor), vagy a mozgathatóvá váló fogak egyértelmű jelek lehetnek bárki számára, azonban jóval kevesebben gondolnak arra, hogy baj van, ha „csak” egy kis ínyérzékenységgel, kellemetlen szagú lehelettel (többszöri fogmosás ellenére) vagy hidegre/melegre/savanyúra/édesre érzékeny fogakkal találkoznak.
Pedig ezek a tünetek – a sötétebb, pirosabb színű vagy megváltozott állagú/duzzadt ínnyel egyetemben – azt jelezhetik, hogy gyulladást okozó baktériumok helyezkednek el mélyen az íny alatt, amelyek esetleg még az íny szövetébe is behatoltak.
Amennyiben Ön is észlel hasonló tüneteket, érdemes exkluzív kezelőink egyikében elindulnia a gyógyulás útján.
Váci utcai rendelőnkben egy 30 perces, alapos, 100%-ig fájdalommentes állapotfelmérésen és konzultáción vehet részt. Ennek során, az elkészített panorámaröntgen, illetve az íny és a fogazat átfogó vizsgálata alapján meghatározzuk, hogy a lehetséges parodontológiai stádiumok közül melyik áll fenn az Ön esetében.
Részletes kezelési tervet készítünk, amely a szükséges kezeléseken felül személyre szabott fogászati tanácsadást is tartalmaz, pontos árajánlattal.
Lézeres parodontológia a Naturadentnél – Kezelések az Ön állapotára szabva
1. stádium – Gyors megoldás, parodontológiai műtétek nélkül
A legkönnyebben kezelhető, kevésbé előrehaladott állapot a fogínygyulladás.
Amennyiben Ön is ezzel néz szembe, és megtisztel minket bizalmával, szakértőnk egy teljes szájra (azaz minden fogra) kiterjedő lézeres tasakfertőtlenítéssel kezdi meg a kezelést, amelynek következtében elpusztul az íny és fog között található résben (tasakban) fellelhető kórokozók nagy része.
Ezt követően egy alapos fogkő-eltávolítás mellett dentálhigiéniai tanácsadást is nyújt, amelynek köszönhetően hatékonyabban ápolhatja fogait és ínyét, mint valaha. Így elkerülheti a későbbi fázisban jelentkező tüneteket (például mozgó fogak vagy gyulladásos gócok következtében kialakuló enyhe cukorbetegség).
2. stádium – Lézer igen, műtét nem?
A kezdődő parodontitis, azaz a kezdődő fogágybetegségnél általában már íny alatti fogkövek is nehezítik a páciensek életét. Ezek pedig nem csupán irritálják az ínyt, hanem a felszínen megtelepedő baktériumok miatt a fogak tartószerkezetére és a környező csontokra is hatalmas veszélyt jelentenek.
Szakértőink a legmodernebb lézerfogászati berendezések és eszközök segítségével végzik el a mélytisztítást és a lézeres fertőtlenítést annak érdekében, hogy az ínybe hatoló baktériumok számát teljesen lecsökkentsék.
3. stádium – Előrehaladott parodontitis, fogágybetegség: mindent bevetünk a fogak megtartásáért
Sajnos a régebben kialakult fogágybetegségnél annyi csontot pusztítanak el a fent említett baktériumok, hogy a fogak kilazulnak, és akár fájdalom vagy bármilyen különösebb előrejelzés nélkül kieshetnek.
Kétfázisos lézeres kezelési sorozatunknál a legszigorúbb protokollokat követve szüntetjük meg a nagyobb méretű gyulladásokat, és állítjuk helyre a fogazat és íny ideális állapotát. Ez innovatív, lézeres mélytisztítási technikáinknak és különböző hullámhosszú lézereink csíramentesítő és baktériumölő hatásának is köszönhető.
Egyedülálló parodontológiai csomag – Az angyal a részletekben rejlik
A parodontitis, azaz a fogágybetegség kapcsán egy rendkívül komoly, krónikus gyulladásról beszélünk, ami fogvesztéssel is járhat, de reményre adhat okot, hogy a Naturadent lézerfogászaton szinte csodába illő gyógyulásoknak lehetnek szemtanúi pácienseink és ismerőseik.
Két fázisból álló, innovatív lézertechnológiával kombinált kezeléscsomagunk nem csak azért egyedülálló a parodontológia terén, mert segítségével pácienseink a csontvesztés mellett a túlzó antibiotikum-használatot is elkerülhetik.
A Biolase Ezlase/Epic diódalézeres tasakfertőtlenítéseknek, professzionális, nagy teljesítményű Er,Cr:YSGG lézeres kürettálásoknak, a száj széleskörű mikroflóra-vizsgálatának, illetve egyedi professzionális szájhigiénés kezeléseinknek köszönhetően több olyan páciensünk „életét menthettük meg”, akinek fogairól és egészségéről más fogászatok már lemondtak, vagy aki már szív- és érrendszeri panaszokkal küzdött a fogágybetegség miatt kialakuló gyulladások következtében.
A Naturadent lézerfogászaton alkalmazott, kétfázisú parodontológiai protokoll
Világszínvonalú lézerfogászatunkon az alábbi, nemzetközileg elismert és sikerrel használt parodontológiai protokoll segíti szakértő fogorvosaink munkáját és vendégeink gyógyulását:
1. fázis – Jelentős javulás 8 lépésben
8 alkalmas, innovatív kezelésünk során kényelmes kezelőnkben mechanikailag eltávolítjuk az íny alatti fogköveket és gyulladásokat, továbbá lézerrel fertőtlenítjük a fogakat körülvevő íny teljes belső és külső felületét.
2. fázis – Viszlát, agresszív baktériumok!
Fontos tudnia arról, hogy az ínyben lévő baktériumok száma 3-4 hónappal a kezelés után fokozatosan növekedni kezd. Ezért szükséges – fogágybetegség esetén – igénybe vennie világszínvonalú parodontológiai kezelésünk 2. fázisát is.
A Naturadent lézeres kezeléseivel még azokat a fogágyban lévő, agresszív baktériumokat is el lehet pusztítani, amelyekkel szemben a legerősebb antibiotikumok is hatástalannak bizonyulhatnak. A hosszú távú gyógyulás érdekében ez az 5 alkalmas, kiemelkedő kezeléssorozat 1 éves időintervallumot ölel fel.
Esztétikus parodontológia Budapest szívében
Felmerülhet a kérdés, hogy a fogak megmentése és az egészség helyreállítása mellett milyenek az esélyek az íny szépségének visszanyerésére. Ezen a téren is kompromisszummentes megoldásokkal várjuk vendégeinket.
A Naturadent Lézerfogászat Váci utcai rendelőjében a nyitott kürett, a lebenyes tasakműtét, a recesszióműtét, valamint a lebenyes, elcsúsztatásos műtét mellett a legmodernebb, tunnel technikával megvalósított ínyhosszabbításra és -vastagításra is van lehetőség.
Fontosnak tartjuk elmondani, hogy bár az eszközöket és a szakértelmet tekintve a Naturadent első a lézeres parodontológiai klinikák között, az esetek kis részében (végstádiumú fogak esetén) sajnos mi sem tehetünk semmit a fogvesztés ellen.
Talán Ön sem gondolná, hogy a súlyos parodontitis, azaz a fogágybetegség a 6. leggyakrabban előforduló egészségügyi probléma bolygónkon, amely 743.000.000 embert érint világszerte. Érdemes tehát a lehető leghamarabb felvenni a harcot a parodontológiai problémákkal szemben, hiszen így gyorsabban adható vissza az íny, valamint a fogak egészsége és szépsége.
Amennyiben a legrosszabbtól tart, kérjük, olvassa el azt a 10+1 fontos tudnivalót, amely segíthet abban, hogy ne veszítse el fogait!
Először minden páciensünknél elvégzünk egy teljes állapotfelmérést és szájvizsgálatot, ami alapján egyéni kezelési tervet készítünk a várható költségekkel. (Konzultáció, állapotfelmérés kezelési tervvel: 11 000 Ft)
Kapcsolódó cikkeink


Fehér foltok a fogakon – Mi okozza, hogyan kezeljük?
