Szolgáltatásaink Fogzománc megerősítő kezelés

Fogzománc megerősítő kezelés

A fogszuvasodás hatására azonban ez a zománcréteg elvékonyodhat, megsérülhet, esetenként teljesen el is tűnhet a fogakról.

Különösen káros hatást gyakorolnak rá az erősen savas és cukros ételek, illetve italok, hiszen hatásukra savtermelő baktériumok maradnak vissza a szájban, amelyek kivonják a fogzománcból a kalciumot és a foszfátot, ezzel előidézve annak lebomlását.

Sokan úgy tudják, hogy a megsérült fogzománcot nem lehet helyreállítani, illetve megerősíteni valójában azonban már erre is van megoldás, mint amilyen a fogzománc megerősítő kezelés.

Mi az a fogzománc megerősítő kezelés?

A fogzománc megerősítő kezelés a dentálhigiénikus feladatkörébe tartozó eljárás, aminek a célja, hogy pótlásra kerüljenek a fogakból kioldódott kalcium- és foszfátionok, hiszen ezek az ásványi anyagok segítenek a meggyengült fogzománc megerősödésében.

Ezen felül azonban a kezelésnek számos további előnyös tulajdonsága van még, így például mérsékeli a fogak érzékenységét, hiszen gyakran az elvékonyodott fogzománc a felelős ezért a problémáért.

Ezen felül fokozza a nyáltermelést a szájban, ami szintén egy fontos védelmi mechanizmusnak tekinthető a fogzománc szempontjából, hiszen a szájszárazság komoly problémákat eredményezhet.

Hogyan és mivel történik a fogzománc megerősítő kezelés?

A kezelést a NaturaDent rendelőjében mindig szakképzett diplomás dentálhigiénikus végzi. A kívánt hatás eléréséhez kalcium tartalmú pasztát hord fel a fogak felszínére, majd alaposan átpolírozza őket, hogy mindenhová egységesen kerüljön belőle.

A kezelés azonnali hatást eredményez, mentes a kellemetlenségektől és a mellékhatásoktól, ezen felül pedig segít a fogszuvasodás negatív hatásainak megelőzésében.

Mennyire hatékony a fogzománc megerősítő kezelés?

Amennyiben kisebb mértékben károsodott fogzománcról beszélünk, a kezelés segítségével lehetőség van visszaállítani a fogak eredeti állapotát. Hatása azonnal érzékelhető, így rögtön csökkenthető vele a fogak érzékenysége, illetve a szuvasodással szembeni védelme.

A súlyosan károsodott, szuvasodott fogak esetén, ahol már szinte teljesen eltűnt vagy nagyobb felületen károsodott a fogzománc, a kezelés a bizonytalan eredmények miatt nem javasolt.

Mennyire fájdalmas a fogzománc megerősítő kezelés?

A legtöbb dentálhigiénés beavatkozáshoz hasonlóan a fogzománc megerősítő kezelés sem jár fájdalommal. A polírozás során jelentkezhetnek kisebb kellemetlenségek, de a legtöbbször nincs szükség érzéstelenítő alkalmazására.

Amennyiben a páciens mégis fájdalmasnak véli a kezelést, természetesen a megfelelő érzéstelenítés alkalmazásával lehetőség nyílik teljesen fájdalommentessé tenni a kezelést.

Fogzománc erősítés fogkrémmel vagy kezeléssel?

Ma már számos olyan fogkrém elérhető a boltok polcain, amelyek segítenek erősíteni a fogzománcot. Mindennapi fogmosás mellett ezek a készítmények valóban hatékonyak, de csak tartós alkalmazás esetén és inkább prevenciós jelleggel.

A fogzománc megerősítő kezelés ezzel szemben sokkal magasabb hatásfokot kínál, gyakran egyetlen alkalom elegendő ahhoz, hogy a sérült vagy súlyosan elvékonyodott zománcot helyre tudja állítani, így lényegesen kényelmesebb, egyszerűbb és hatékonyabb is ilyen probléma esetén. Érzékeny fogak esetén a kezelést a dentálhigiénikus kiegészíti lézeres fogérzékenység csökkentő kezeléssel, amely során az érzékeny felszínt nagy teljesítményű dióda lézerrel kezeli, melynek célja a tubulusok lezárása. A lézerfény hatékonyan regenerálja a fogíny szöveteit is.

 

Időpontfoglalás

  • Zománcerősítő terápia
  • Érzékenység csökkentése
  • Fluoridos védelem
15 000 Ft-tól

Minőségi kezelés, empátia, állandó figyelem

Közzétéve itt: Google Google
rpeti1974 profile picture
rpeti1974
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Dentálhigéniai kezelésre érkeztem. A megbeszélt időpontban, pontosan fogadtak. A kezelés elejétől a végéig folyamatosan tájékoztatva voltam, mikor milyen folyamat következik. Szakmailag, emberileg csillagos ötös. Bátran ajánlom a rendelőt.
Közzétéve itt: Google Google
János Gábriel profile picture
János Gábriel
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nem volt még ilyen fogászati élményem, pedig már láttam ezt-azt. A doktornőnek a puszta jelenléte is gyógyító, és ehhez még hozzájön a szakértelme, a rendelő kiváló felszereltsége, a legmodernebb eszközök jelenléte.
Közzétéve itt: Google Google
György Tálas profile picture
György Tálas
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Minden a ketelési tervnek megfelelő módon alakult. Maximálisan meg vagyok elégedve,más érdeklődőnek is fogom ajánlani a klinikát.
Közzétéve itt: Google Google
Katalin profile picture
Katalin
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Dr. Erős Roland a legjobb fogorvos, kedves és figyelmes. Maximálisan jól végzi a munkáját.
Közzétéve itt: Google Google
milán nagy profile picture
milán nagy
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon profi, kedves emberek dolgoznak. Katona Eszter doktornő teljes odaadással és profizmussal végzi a munkáját, folyamatosan tájékoztatva mikor mi miért történik. Csak ajanlani tudom jó szívvel mindenkinek.
Közzétéve itt: Google Google
Péter Bertók profile picture
Péter Bertók
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Mindenre kiterjedt figyemesség és emberközpontúság jellemzi tevékenységüket. Személyre szabott kezelés biztosított! Nagyon kedves, szimpatikus fiatal doktornő fogadott dr. Jasku Fruzsina. Minden lehetőséget megbeszélt velem, a megoldás lényege az volt, ha lehet, a fogam megmentése. (Egyébként elfogult vagyok a Fruzsinákkal kapcsolatban, mivel a fiatalabb leányunk is Fruzsina! 😅)De ebben az esetben minden elismerésem szakmailag és emberileg is a doktornőt illeti! Őszinte szívvel kívánok sok siker szára, remélhetőleg hosszú életpályája során! Szerető barátsággal: "Peti papa"
Közzétéve itt: Google Google
Egyedi Csongor profile picture
Egyedi Csongor
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a helyre! Az orvosok tökéletes munkát végeznek, és emberileg is fantasztikusak. Udvariasak, kedvesek, megnyugtató a személyiségük, odafigyelnek rám. A környezet is nyugalmat áraszt, nincs ,, orvosirendelő-hangulatom''. Nagyon hálás vagyok az orvosoknak, akik kezeltek eddig, illetve a doktornőnek, akihez jelenleg is járok. A szakmai minőségen túl rendkívül jó ember!
Közzétéve itt: Google Google
zsuzsa miny profile picture
zsuzsa miny
A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
I have been a returning and satisfied patient of Dr. Zakeri Elahe from overseas for years. Today I can give the same good opinion about Dr. Milán Polónyi. I can recommend them to everyone.

NaturaDent garancia

A Naturadentnél a minőség nem ígéret, hanem írásos garancia: kiemelkedő anyagokkal, csúcstechnológiával és magasan képzett szakorvosokkal dolgozunk, hogy mosolya hosszú távon is biztos kezekben legyen. Fogászati garanciánk azt jelenti, hogy nemcsak elkészítjük, hanem felelősséget is vállalunk a végeredményért.

A mosolya túl értékes ahhoz, hogy kockáztasson – ezért a NaturaDentnél nemcsak kezelünk, hanem írásos garanciát vállalunk minden minőségi munkánkra. Olyan megoldásokat adunk, amelyek mögött ott állunk ma, holnap és évekkel később is.

google vélemények

4.7

337 értékelés

Partnerek és márkák, akikkel dolgozunk

Partnerek és márkák, akikkel dolgozunk

Keresés

Köszönjük a jelentkezést!

Köszönjük, hogy jelentkeztél kampányunkra! A jelentkezésedet sikeresen rögzítettük. A kampány további részleteiről hamarosan tájékoztatunk.