Invisalign kezelésem története – 3. rész

Hogy miről is van itt szó? Ebben a fejezetben arról szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat, hogy a kezelés első heteiben milyenek voltak a benyomásaim az Invisalign fogszabályozóról, illetve milyen élményeket szereztem vele a hétköznapokban.

Ha korábbi cikkeimről lemaradtál volna, még mindig Németh Zsófia vagyok, egy átlagos fővárosi lány, aki szerette volna végleg eltüntetni a görbe és hézagos fogak által rásütött stigmákat.

Az előző részben ott fejeztem be a történetemet, , hogy felkerült rám az első Invisalign-sín, és megígértem, hogy elmesélem a kezelés során tapasztalt élményeket. Lássuk hát 18 hónapos történetem legszebb pillanatait!

Nem fáj, nem fáj, nem fáj… és tényleg nem!

Az interneten nagyon sok véleményt lehet olvasni az Invisalignról, és bizony én is belefutottam olyan rémtörténetekbe, hogy az első napok fájdalmasak lehetnek. Zárjuk rövidre a témát: nem voltak azok!

Tisztán emlékszem, amikor először kiléptem a NaturaDent rendelőjéből és sétáltam hazafelé, fogaimon a friss fogszabályozóval, közben pedig azt gondoltam magamban, hogy „Zsófi, ez nem is olyan vészes!”

Hogy éreztem-e fájdalmat? Nem, egyetlen alkalommal sem. Amit viszont igen, hogy a sínek nyomják a fogaimat, főleg az elsőket. Mivel ott volt a legnagyobb problémám – ugye nagyok voltak a rések –, ezért gondoltam, ez teljesen normális.

Aztán a nyomásérzés már a második napon elkezdett enyhülni, majd a harmadik nap reggelén azon kaptam magam, hogy teljesen megszoktam, mintha egy rendkívül kényelmes fogvédőt viselnék a fogaimon.

Igen, a beszédet meg kellett szokni. Először mindig attól féltem, hogy leugrik a fogaimról a sín, ha kinyitom a számat – vicces is lett volna a főnököm előtt, de nem történt ilyen –, sőt lassan hozzászoktam, és az első héten elmúltak a beszédet akadályozó tényezők.

Utóbbiak már később sem tértek vissza, az első síncsere után csak a nyomásérzetet tapasztaltam, de nagyobb volt rajtam a nyomás a munkahelyen, mint amekkorát az Invisalign kifejtett, szóval nem csalás, nem ámítás, tényleg kíméletes volt hozzám.

Na, ezt most hogyan tegyem vissza?

Nem tagadom, kezdetben voltak problémáim a sínek visszahelyezésével. A lepattintás valamiért könnyen ment, de emlékszem az első étkezés és fogmosás után csak álltam a tükör előtt és néhány sikertelen kísérlet után azon gondolkoztam, hogy mindjárt mehetek vissza a rendelőbe.

Hiába ment ugyanis a fogorvosi székben minden simán, a lakás magányában valahogy nem volt olyan egyszerű. Viszont nem adtam fel, küzdöttem, mint szegény Malacka a szembeszélben, és ráéreztem a dologra.

Nálam az a taktika jött be, hogy a síneket először beakasztottam a hátsó fogakba a két hüvelykujjammal – illetve alul a két mutatóujjammal –, majd egy kis nyomással szépen belebújt a többi fog is, aztán egy enyhe szorítás és minden ment a maga módján.

Nem volt csúszkálás, nem volt félig lenyelt fogszabályozó, a kialakítás annyira precíz, hogy egyszerűen nem lehet rosszul felrakni.

„Zsófi, te olyan más vagy ma!”

Aztán eljött az első nap, amikor fogszabályozóval mentem dolgozni. Hiába nem látszott sem csukott, sem nyitott szájjal, azért mégis nagyon izgultam. Vajon észreveszik? Vajon mit szólnak hozzá? Vajon kirúgnak?

Na jó, utóbbi természetesen nem merült fel bennem, de ettől még pillangók költöztek a gyomromba. Az első munkatárs semmit sem vett észre. A második sem. Aztán a harmadik sem. Oké Zsófi – gondoltam magamban –, innen sínen vagy. Értitek, sínen!

Aztán megérkezett a főnököm, majd a köszönés után azonnal jelezte: olyan más vagyok ma. „Nem aludtál jól, vagy más a frizurád?” – hangzott el a kérdés. Aztán már nem tudtam tovább magamban tartani (a nevetést sem), elárultam, hogy fogszabályozóm van.

Mindenki jól kinevetett, mert azt hitték megint a díjnyertes humoromat vettem elő, de aztán bizonyítottam is. Persze mindenki azonnal a csodájára járt, érdeklődtek, kérdeztek, sőt az egyik kollégám azóta már szintén Invisalign kezelésre készül, szóval vigyázat: fertőző!

Az első láthatatlansági teszt tehát sikerrel záródott, de még ott volt a legnagyobb próbatétel: találkozás a szüleimmel!

Jobban el tudtam titkolni, mint az első átmulatott éjszakát!

Amennyire szeretek írni, annyira nem szeretek színészkedni. Nem is tudok. Soha nem felejtem el, amikor először hajnalban értem haza és nem volt ajánlatos gyufát gyújtani a leheletem közelében… Másnap nagyjából 5 percbe telt édesanyámnak, hogy mindent kiszedjen belőlem.

Az Invisalign fogszabályozó azonban nagyon jó társam volt a színészkedésben. Vasárnapi ebédre mentem, így fel kellett fednem, de az utolsó pillanatig játszottam a szerepem. Folyamatosan beszélgettünk, nevetgéltünk édesanyámmal, majd becsatlakozott apuka is, de egyikük sem vett észre semmit.

Volt is nagy meglepetés, majd kacagás, amikor elsütöttem, hogy na, most kiveszem a fogsoromat az ebédhez! Emiatt persze csúszott is vagy 20 percet az étkezés – és bocsánat, aznap 20 perccel kevesebbet hordtam a síneket –, de mindent el kellett magyaráznom nekik töviről-hegyire.

Középkorú emberek lévén nagyon rácsodálkoztak, hogy hol tart a tudomány, hogy ma már nem kell mindenféle drótokat belehajtani az ember szájába a fogszabályozáshoz.

Kijelenthető tehát, hogy a második tesztem is jól sikerült: még a saját szüleim sem vették észre, hogy kezelés alatt állok. Mármint fogszabályozós kezelés alatt, a félreértések elkerülése érdekében!

Applikáció? Milyen applikáció?

Egy fontos dolgot még kifelejtettem a fentiekben a kezeléshez kapcsolódóan, ez pedig az applikáció. Hogy az mi fán terem? Nem fán, a telefonunkon, hiszen a My Invisalign telefonos társalkalmazás feltelepítése nekem erősen ajánlott volt a kezelés indulásakor.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen elképesztő feledékeny vagyok, és engem mindig emlékeztetett például, hogy mikor van itt az ideje a síncseréknek, sőt nagy buzgón töltögettem fel rá a bugyuta mosolygós képeimet is.

Hogy ezt miért tartottam fontosnak kiemelni? Csupán azért, mert az applikáció galériája döbbentett rá arra először:

Jé, ez tényleg működik!

A saját arcát és a fogait mindenki jól ismeri. A vonások, a hibák mindenkibe élénken beleégtek, és teljesen őszinte leszek most: én nem nagyon foglalkoztam vele, hogy minden nap tolómérővel vagy vonalzóval méregessem a fogaim közti réseket.

Úgy gondoltam, hogy a 18 hónapos kezelés elég hosszú ahhoz, hogy majd nagyjából a felénél ezt jobban szemügyre vegyem.

Aztán amikor megláttam az első hónap után feltöltött mosolyfotómat, rá kellett döbbennem, hogy az Invisalign tényleg működik! Rögtön le is kaptam a sínt, rohantam a tükör elé, hogy megbizonyosodjak róla: nem valamiféle optikai csalódás áldozata lettem.

Mérőműszerre pedig nem volt szükségem, hiszen ahogy felhúztam a felső ajkamat, rögtön láthatóvá vált számomra: a fogaim elkezdtek rendeződni, a két első közötti távolság pedig csökkent. Nem drasztikusan, de láthatóan!

Itt volt az a pont, amikor még komolyabban vettem a sínek viselését és úgy általában az egész kezelést, hiszen sok-sok év után végre tényleg célegyenesben voltam, esélyt kaptam az önfeledt mosolygásra.

Addig persze még hosszú volt előttem az út, de cikksorozatom utolsó részében elmesélem majd, hogy milyen eredménnyel záródott a kezelés. Tartsatok velem akkor is!