Fogszabályozás Budapest

Tartalomjegyzék

A fogszabályozás Budapest több rendelőjében még a klasszikus megoldásokhoz, a hagyományos fém eszközökhöz ragaszkodik. A NaturaDent fogászat azonban a jövőt képviseli, így a láthatatlan fogszabályozásban, az Invisalign technológiában hisz.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy elutasítjuk a többi fogszabályozó technológiát, éppen ellenkezőleg: vannak esetek, amikor a fogak és az állcsontok eltéréseit csak a hagyományos módszerekkel lehet korrigálni.

Amikor azonban van választási lehetőség, a láthatatlan fogszabályozás ugyanolyan hatékony megoldást kínál, de jóval tervezhetőbb, diszkrétebb és szabadabb formában, ami sem a gyermekeket, sem a felnőtteket nem terheli meg túlzottan.

Hogy mégis miként zajlik a fogszabályozás Budapest fogászati rendelőiben, milyen lehetőségek közül választhatnak a páciensek és mit kínál a NaturaDent? Cikkünkben összefoglaltuk a lényeget azoknak, akik kezelés előtt állnak.

Miért fontos a fogszabályozás?

A fogszabályozásra sokan úgy tekintenek, mint egy kizárólag gyermekeknek vagy tinédzsereknek szükséges beavatkozásra, ami azt a célt szolgálja, hogy a nem megfelelően kinőtt vagy torlódott fogakat helyreállítsa.

Valójában azonban ennél sokkal többről van szó!

  • Egyrészt a fogszabályozás felnőtt korban is indokolt lehet, de tény, hogy jobb minél korábban kezdeni, hiszen a fiatalabb szervezet gyorsabban reagál rá.
  • Másrészt a megfelelő fogszabályozás során helyes pozícióba került fogak javítják a rágást, a beszédet, és elősegítik a szájhigiénia fenntarthatóságát.

A helytelenül álló fogak ugyanis megnehezítik a rendszeres tisztítást, ami gyakori fogkő-lerakódáshoz, fogszuvasodáshoz, valamint ínygyulladáshoz vezethet, a harapási rendellenességek pedig elégtelen emésztést, beszéd- és ízületi problémákat okozhatnak.

A szabályos fogazat tehát nemcsak a mosolyt szépíti meg, hanem

  • megkönnyíti a fogak megfelelő tisztítását, illetve a szájhigiénia fenntartását;
  • javítja a rágás- és beszédfunkciót;
  • elősegíti az állkapocs ízületeinek megfelelő működését;
  • valamint mentálisan is növeli a páciens önbizalmát, valamint életminőségét.

Mikor van szükség fogszabályozásra?

Fogszabályozásra egészen enyhe eltérések esetén is szükség lehet. Ami nagyon fontos, hogy bár gyakran esztétikai okokból születik döntés, az esetek többségében azonban funkcionális okai is vannak a beavatkozásnak.

A következő esetek indokolnak fogszabályozást:

  • fogtorlódás (amikor a fogak egymásnak feszülnek, ferdén, kuszán nőnek);
  • helytelen harapás (például mélyharapás, keresztharapás stb.);
  • az állcsontok eltérései, amelyek a rossz pozíció miatt súlyos ízületi gyulladást okozhatnak;
  • a nem megfelelő fogpozíciókból fakadó beszéd- vagy légzési nehézségek;
  • rendszeresen visszatérő vagy krónikussá váló ínygyulladás, amit a nehezen tisztítható fogak okoznak;
  • funkcionális rendellenességek, mint amilyenek a fogcsikorgatásból vagy gyerekeknél az ujjszopásból, a túlzott cumihasználatból fakadó elváltozások.

A fenti problémákat minden esetben szakember (fogszabályozó szakorvos) tárja fel egy alapos vizsgálat és diagnosztika után.

Mikor érdemes elkezdeni a fogszabályozást?

Nem létezik olyan definíció vagy törvény, ami meghatározza, hogy mikor kell vagy mikor érdemes elkezdeni a fogszabályozást, ugyanakkor korosztályok szerint vannak ajánlások, amiket figyelembe kell venni:

Gyermekkori fogszabályozás

Kétség sem fér hozzá, hogy minél előbb kezdődik el a fogszabályozás, annál jobb eredmények érhetők el vele, így érdemes már gyermekkorban elkezdeni, ha szükség van rá.

Ehhez persze fontos, hogy a gyermek már maradó fogakkal is rendelkezzen, viszont nem feltétel, hogy minden maradó fognak ki kell bújnia hozzá.

Gyerekeknél a fogak és az állcsontok növekedése és formálódása hozzájárul ahhoz, hogy a súlyosabb eltérések akár megakadályozhatók, könnyebben kezelhetők legyenek.

Tinédzserkori fogszabályozás

A 10-14 éves korú gyermekeknél különösen hatékonyan alkalmazhatók a fogszabályozó kezelések. Ilyenkor már komplex beavatkozásokra is lehetőség van, hiszen a legtöbb maradó fog kibújt, a helyére került.

Illetve, ha fogszabályozásra van szükség, akkor éppen nincs a megfelelő helyen vagy pozícióban, de ebben a korban a fogak még könnyen mozgathatók, és az állcsont is növekedésben van, ami támogatja a folyamatot.

Felnőttkori fogszabályozás

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a fogszabályozás felnőttkorban már nem megvalósítható, holott a beavatkozás nincs életkorhoz kötve. Felnőtteknél is látványos eredmények érhetők el, azonban a folyamat gyakran lassabb, illetve több utógondozást igényel.

Azért nehezebb ebben a korban, mert a fogaknak és a fogínynek is egészségesnek kell lenniük a korrekcióhoz, de ha mindez adott vagy fogászati beavatkozásokkal helyreállítható, akkor akár láthatatlan fogszabályozóval, diszkréten is elérhető a kívánt eredmény.

Milyen típusú fogszabályozók léteznek?

A fogszabályozás tudománya óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, így a páciensek ma már többféle lehetőség közül választhatnak.

Természetesen vannak olyan esetek, amikor annyira súlyos eltérések alakultak ki, hogy nincs választás, de a legtöbbször még felnőttkorban is lehetőség van rá.

Jelenleg két nagyobb csoportra oszthatjuk a fogszabályozókat:

  • rögzített
  • és kivehető típusokra.

Rögzített fogszabályozók

A rögzített fogszabályozók azok, amelyeket a fogorvosok közvetlenül a fogra rögzítenek, folyamatos beállításokat igényelnek, nem kivehetők, ellenben a súlyosabb, komplexebb elváltozásokat is hatékonyan lehet kezelni velük.

Többféle rögzített fogszabályozót ismernek és alkalmaznak a modern fogászatban:

  • Klasszikus fém fogszabályozókat, amelyeket mindenki jól ismer.
  • Ezek továbbfejlesztett változatait, amelyek átlátszó vagy kerámia bracketeket alkalmaznak, így kevésbé feltűnőek.
  • Ezen felül bizonyos esetekben alkalmazhatók a fogak belső felére rögzített fém fogszabályozók is, amelyek szintén esztétikus megoldások.
  • Illetve ott vannak az önligírozó fogszabályozók, amelyek gumi vagy fém bracketek helyett kis zárszerkezetekkel biztosítják az eredményt.
Láthatatlan fogszabályozó sín bemutatása a NaturaDent budapesti rendelőjében

Kivehető fogszabályozók

A rögzített fogszabályozók mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kivehető fogszabályozók, amelyek nincsenek rögzítve, és bizonyos típusaikat csak időszakosan, például éjszakénként kell viselniük a pácienseknek.

Az egyik legnépszerűbb kivehető technológia a láthatatlan fogszabályozó. Ma már számos típusa ismert, a leghatékonyabb és leginkább elismert azonban az Invisalign, ami világszerte több millió embernek segített világszerte.

Az Invisalign fogszabályozás a legtöbb esetben tökéletes alternatívát kínál a hagyományos készülékekkel szemben, sőt nemcsak hatékony, hanem kényelmesebb, diszkrétebb és nagyobb szabadságot is biztosít a kezelés során.

Más kivehető fogszabályozók általában csak időszakos viselésre készülnek azzal a célzattal, hogy bizonyos korai állapotok könnyebben kezelhetők legyenek a segítségével.

Láthatatlan fogszabályozás Budapesten, a NaturaDent rendelőjében

A fogszabályozás Budapest legtöbb rendelőjében hasonló mederben zajlik, de a NaturaDent elkötelezett azzal kapcsolatban, hogy mindenből sokkal többet és jobbat adjon pácienseinek. Hogy miként zajlik rendelőnkben a láthatatlan fogszabályozás? Lássuk lépésről-lépésre:

  • Először is megvizsgáljuk a páciens fogazatát, feltárjuk az eltéréseket, ellenőrizzük azokat a kritériumokat (egészséges fogak, íny), amelyek szükségesek a fogszabályozáshoz, ha pedig szükséges, akkor elvégezzük a megelőző beavatkozásokat.
  • A fogszabályozás első lépése, hogy egy 3D szkennerrel beolvassuk a teljes fogazatot, majd röntgen- és 3D CBCT felvételeket készítünk annak érdekében, hogy elkezdődhessen a tervezés.
  • A vizsgálati eredmények függvényében személyre szabott kezelési tervet készítünk, sőt egy animációt is arról, hogy a páciens mire számíthat a fogszabályozás végén. A ClinCheck terv pontosan megmutatja a mozgatás lépéseit, sőt kiszámolható vele a szükséges sínek mennyisége és a kezelés hossza is.
  • A kész terveket elküldjük az Invisalign amerikai központjába, ahol egy speciális biokompatibilis anyagból elkészülnek a személyre szabott sínek.
  • Ha ezek megérkeztek, fogorvosi útmutatás mellett felkerülnek az első sínek, amelyek bármikor levehetők (naponta 20-22 órát kell hordani őket), illetve megismerheti a páciens a sínek cseréjének ütemezését.
  • A kezelés során rendszeres kontrollvizsgálatokra van szükség, az utolsó sín pedig retenciós sínként szolgál az elért állapot fenntarthatósága érdekében.

Miért válassza a NaturaDentet, ha Invisalign fogszabályozásra van szüksége?

Hogy miért válassza a NaturaDent rendelőjét abban az esetben, ha hatékony, gyors és diszkrét fogszabályozásra van szüksége Budapesten? Lássuk!

  • Platinum II Provider minősítés:Rendelőnk büszke arra, hogy az Invisalign Platinum II Provider minősítéssel tüntette ki a rengeteg sikeres fogszabályozó kezelés után, így nálunk a tapasztalat nem csak papíron létezik.
  • Fejlett eszközpark:Magyarország legfejlettebb eszközparkjával rendelkezünk, így minden házon belül elérhető (még röntgen és 3D CBCT is) ahhoz, hogy mielőbb elkezdődhessen a fogszabályozás.
  • Tapasztalt fogorvosok:A NaturaDentnél sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező, kiemelten képzett fogorvosok dolgoznak, így komplex eseteknél akár több szakember szakmai véleménye is kikérhető a legjobb eredmény eléréséhez.
  • Támogató háttér:Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy aki minket választ, az a páciensélmény mellett megfelelő támogatói hátteret is kapjon, így ha kérdése van, esetleg bizonytalan, mi mindig segítünk.
  • Elérhető árak:Prémium szolgáltatásaink ellenére fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek elérhetővé tegyük kezeléseinket, így akik szeretnék megismerni a jövő fogászati ellátását, azok is megtalálják nálunk a számításaikat.
  • Rugalmas időpontfoglalás:Online időpontfoglaló rendszerünknek köszönhetően Ön egyszerűen és gyorsan, mindössze néhány kattintással kiválaszthatja azt az időpontot, amikor a mindennapok átszervezése nélkül is részt tud venni fogászati kezelésén.

Mennyibe kerül a fogszabályozás?

A fogszabályozás ára minden esetben személyre szabott kalkuláció alapján történik, emiatt nincs egy fix összeg, amit meg lehet határozni, hiszen minden ember, minden megoldandó probléma más és más.

Maga az Invisalign fogszabályozó egy állcsont esetén 350 000 forinttól érhető el jelenleg a NaturaDent rendelőjében, amihez egyéb költségek (konzultáció, tervezést stb.) kapcsolódhatnak.

Ha több részletre kíváncsi, nézze meg aktuális árainkat, amennyiben pedig kérdése van, keressen minket telefonon (+36 1 789 0690) vagy e-mailben (info@naturadent.hu).

Fogszabályozás Budapest úttörő fogászatán: a NaturaDent szeretettel várja pácienseit!

Ha Ön is szeretne rendezett fogsort, de mellőzné a kellemetlen fém síneket, akkor az Invisalign fogszabályozás Budapest egyik legmodernebb és legjobban felszerelt fogászatán, a NaturaDent rendelőjében tökéletes választás lesz.

Nincsenek kellemetlen fém sínek, szájüregi irritációk, nem okoz problémát az étkezés, de a megfelelő szájhigiénia fenntartása sem. Ez a fogszabályozó a jövőt prezentálja és egy egészen más alternatívát kínál a hagyományos módszerekhez mérten.

Ha felkeltettük az érdeklődését, keressen minket bizalommal!

Gyakran ismételt kérdések

Milyen fogászati problémák indokolnak fogszabályozást?

A fogszabályozásra olyan fogászati problémák esetén van szükség, mint a torlódás, a fogak között kialakult rések, vagy a mély-, a nyitott- és a keresztharapás, ritkábban pedig az állcsonthoz kapcsolódó eltérések.

Hány éves kortól ajánlott a fogszabályozás?

Nem annyira korhoz, mint inkább a maradó fogak számához és állapotához kötött. Akár már 6-7 éves korban lehetőség van a kezelésre.

Felnőttként is hatékony lehet a fogszabályozás?

Természetesen, de amennyiben nincsenek jelentős eltérések, ebben az életkorban olyan diszkrét módszerek ajánlottak, mint amilyen az Invisalign láthatatlan fogszabályozó.

Fájdalmas a fogszabályozás?

Ez páciens és készülékfüggő. A páciensek gyakran panaszkodnak fájdalomra és irritációra a fém fogszabályozókkal, azonban a láthatatlan, kivehető megoldásokkal ez is elkerülhető, esetükben ugyanis legfeljebb enyhe nyomásérzés jelentkezhet.

Mennyi ideig tart a fogszabályozás?

Attól függ, hogy mekkora eltérést kell orvosolni. Enyhébb esetekben a korrekció 3-6 hónapig tart, a rendkívül nagy torlódásoknak vagy elmozdulásoknak pedig 3-5 hónappal gyorsabban inthet búcsút a páciens, mintha hagyományos fogszabályozás mellett döntött volna.

Mi az a retainer?

A retainer egy olyan kivehető fogszabályozó eszköz, ami jellemzően az utógondozás része, és segít megakadályozni a fogak visszarendeződését.

Terhesség alatt is végezhető fogszabályozás?

Általában igen, de csak akkor, ha a páciens már kezelési fázisban van, hiszen a tervezéskor olyan képalkotó eszközökre van szükség, amelyek alkalmazása nem ajánlott a várandós kismamáknál.

Miért fontos a fogszabályozás esetén a rendszeres kontroll?

Mert a fogak mozgatása kizárólag ellenőrzött körülmények között biztonságos. Hagyományos fogszabályozóknál ráadásul folyamatos állítást is igényelnek a sínek.

Szükség van foghúzásra a fogszabályozás előtt?

A legtöbb esetben nem, de ha a fogorvos úgy látja, hogy egy fog befolyásolhatja a többi mozgását, ezáltal a kezelés hatékonyságát, akkor szükség lehet rá.

Milyen gyorsan látható a fogszabályozás eredménye?

A páciensek többsége általában már az első hónap után észreveszi a változást.

Mi történik, ha a kezelés felénél félbemarad a fogszabályozás?

A fogak visszarendeződnek, a várt eredmény pedig elmarad.

Időpontfoglalás

Kapcsolódó cikkeink

Bölcsességfog és a környező fogak helyzetét szemléltető anatómiai illusztráció

Bölcsességfog eltávolítás Budapest

A bölcsességfog eltávolítás Budapest fogászatain már rutineljárásnak minősül, amelyhez a NaturaDent a legmodernebb...
Átlátszó fogszabályozó sín kézben, nyitott tárolótok mellett

Átlátszó fogszabályozó Budapest

Az átlátszó fogszabályozó Budapesten egyre népszerűbb: ismerje meg az Invisalign kezelés előnyeit, menetét...
Átlátszó fogszabályozó Budapest rendelőiben? Az Invisalign még mindig verhetetlen!

Átlátszó fogszabályozó Budapest rendelőiben? Az Invisalign még mindig verhetetlen!

Az esztétikus mosoly iránti igény az elmúlt években látványosan megnövekedett Magyarországon is. Ezzel...

Dr. Fülöp-Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.

Keresés

Köszönjük a jelentkezést!

Köszönjük, hogy jelentkeztél kampányunkra! A jelentkezésedet sikeresen rögzítettük. A kampány további részleteiről hamarosan tájékoztatunk.