#Fogtömés
#Esztétikai fogászat

Barázdazárás

13 perc olvasás

Fogaink rágófelülete nagyon apró barázdákkal tűzdelt, amit csak nehezen lehet alaposan kitakarítani. Sok esetben ennek látható nyoma is van, ami ezen vonalak kicsit sötétebb színe a fogon. Ha a repedések egyedi kialakításuk miatt mélyebbek, normál fogápolási eszközökkel elérhetetlenek, akkor gyorsan kialakulhat az érintett fog szuvasodása, ami fogfájáshoz vezet.

A fogszuvasodások mintegy 80 százaléka az őrlőfogak repedéseiben keletkezik. A barázdazárás során azonban ezek a repedések kitöltésre kerülnek, hogy ne halmozódhassanak fel bennük baktériumok és ételmaradékok, megelőzve a későbbi szuvasodás kialakulását.

Mi az a barázdazárás?

A barázdazárás egyfajta prevenciós kezelésnek minősül. Lényege, hogy az őrlőfogak rágófelszínén található, nagyon nehezen tisztítható barázdákat egy speciális tömítőanyaggal kitöltik, amivel a kérdéses pontokon könnyebben megelőzhető lesz a fogszuvasodás.

A folyamathoz használt alapanyagok a fogtöméshez hasonlítanak, és lehetnek fehérek – a fog árnyalatához illeszkedve – vagy átlátszók.

Alkalmazásuk emiatt nem jár a fogak esztétikai értékének csökkenésével, sőt a rágás hatékonyságát sem befolyásolják negatívan.

A barázdazárás könnyen tisztítható felületet ad

Ilyen barázdák az Ön őrlőfogain is megtalálhatóak. Könnyen kitapinthatja őket, ha nyelvét végighúzza őrlőfogai rágófelületén.

A barázdazárás célja, hogy az őrlőfogak rágófelületén található nehezen tisztítható barázdákat lezárja, elérhetetlenné tegye a baktériumok, a szennyeződések számára, megelőzve a fog szuvasodását.

Legtöbb esetben gyermekeknél alkalmazott kezelés, amelyet a fogak előtörése, megjelenése utáni fél és egy év között időszakban érdemes elvégeztetni. A barázdazárás egy speciális bio, nagy szilárdságú barázdazáró, fogtömő anyaggal történik, ami után egy sima, könnyen tisztítható, ám erős és strapabíró felület keletkezik.

 

A barázdazárás folyamata

  • a lezárni kívánt rágófelületet jó alaposan megtisztítjuk
  • lézer segítségével lefertőtlenítjük
  • egy speciális bio, nagy szilárdságú barázdazáró, fogtömő anyaggal lefedjük a rágófelületet


Ha már megindult a szuvasodás az őrlőfog felületén, akkor:

Lézeres kezeléseink nem terjednek ki a fogba korábban elhelyezett tömőanyagok eltávolítására, továbbá a lézeres kezelések alkalmával bizonyos esetekben szükség van az érzéstelenítő injekció használatára. A lézeres fogászati kezelések különböző előnyei az adott kezelések során különböző mértékben jelentkeznek. Célunk , hogy pácienseink kezelései a lehető legnagyobb nyugalomban és fájdalommentesen történhessenek meg.

A barázdazárás után

A barázdazárást követően a páciensnek ugyanúgy kell eljárnia, mint a fogtömést követően, vagyis néhány óráig javasolt kerülni a fogak terhelését, ugyanakkor elengedhetetlen odafigyelni a megfelelő szájhigiéniára.

A lezárt barázdákkal rendelkező fogakat tehát ugyanúgy kell mosni, mint korábban, azonban tisztításuk lényegesen könnyebb lesz, hiszen a mély járatok eltűnnek, a fogak felszíne pedig simábbá válik.

Tévedés, hogy a barázdazárás után nem kell odafigyelni az alapos fogmosásra, hiszen a fogak nemcsak itt tudnak szuvasodni, hanem más részeken is, ez a beavatkozás csak egy eszköz arra, hogy könnyebben megelőzzük a bajt.

Kiknek ajánljuk a barázdazárást?

  • elsősorban kisgyermekes szülőknek, akik gyermekeik foga védelmében kérhetik gyermek fogszakorvosunktól a barázdazárás elvégzését
  • olyan fiataloknak, felnőtteknek és idősebbeknek is, akiknek fogai összetettebb barázdákkal rendelkeznek
  • mindenkinek, aki szeretné így megelőzni foga rágófelület felőli szuvasodását

A fogorvosi kezelésekre minden egyén és szervezet eltérően reagálhat. A szervezetének megfelelő kezelési terv kialakításához keresse fogorvos szakértőinket, akik személyre szabott megoldást nyújtanak Önnek!

A barázdazárás előnyei

Mivel a barázdazárás a megelőzést szolgálja, ezért a beavatkozásnak leginkább csak előnyös tulajdonságai vannak. A legfontosabbak a következők:

  • Segít megelőzni a fogszuvasodást: A rágófogak felszínén található, nehezen tisztítható, gyakran mély barázdák lezárásával jelentős mértékben csökkenthető a fogak szuvasodása.
  • Gyors és fájdalommentes: A barázdazárás nem összetévesztendő a lyukas fogak tömésével, hiszen ilyenkor nincs szükség fúrásra, emiatt érzéstelenítésre sem, hiszen a beavatkozás gyors és fájdalommentes lesz.
  • Segít a drágább és nagyobb beavatkozások elkerülésében: Akár gyerekeknél, akár felnőtteknél alkalmazzák, a barázdazárás segít elkerülni a drágább és jelentősebb fogászati beavatkozásokat, mint amilyen a tömés, a gyökérkezelés vagy a fogkorona.

A barázdazárás tartóssága

A tartósság tekintetében a barázdazárás akár 3-5 évig képes magabiztos védelmet nyújtani a páciensek számára, azonban ez az intervallum negatív és pozitív irányba is elmozdulhat annak függvényében, hogy ki és mennyire figyel oda a szájhigiéniára.

Nagyon fontos, hogy a barázdazárás rendszeres kontrollvizsgálatot igényel, ami szintén növelheti a tartósságát, hiszen időben felismerhető, ha a páciensnél esetleg nem megfelelő a szájhigiénia vagy más problémák merültek fel.

Amennyiben szükség van rá, a barázdazárás természetesen megújítható.

Gyakran ismételt kérdések 

Mennyire biztonságos a barázdazárás?

A barázdazárás minden szempontból teljesen biztonságos módszer, amihez a fogtömésekhez hasonló alapanyagot használnak fel, így nem okoz egészségügyi problémákat, inkább segít a fogszuvasodás és más fogászati problémák megelőzésében.

Mennyibe kerül a barázdazárás?

A barázdazárás árát alapvetően meghatározza, hogy milyen módszerrel történik a beavatkozás. A NaturaDentnél a legmodernebb lézeres technológiával végezzük, aminek az ára egy fog esetén jelenleg 34 000 forint.

Teljes védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen a barázdazárás?

A fogak felszínén elhelyezkedő barázdákban kialakuló fogszuvasodások ellen a kezelés kimagasló védelmet nyújt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fogak más részein nem alakulhat ki fogszuvasodás, így a szájhigiéniára ugyanolyan nagy figyelmet kell fordítani.

Lyukas fog esetében is alkalmazható a barázdazárás?

Amennyiben a lyuk megfelelően el lett látva és be lett tömve, természetesen a barázdazárás is elvégezhető az érintett fog felszínén. Ellenkező esetben előbb a lyukas fog tömésére van szükség, és csak ezt követően kerülhet sor a beavatkozásra.

Milyen fogakon alkalmazható a barázdazárás?

A módszert jellemzően maradandó őrlőfogakon, néha kisőrlőkön és tejfogakon alkalmazzák. Minden olyan fognál előnyös lehet, amelyik mély barázdákkal rendelkezik, emiatt pedig nehezebben tisztítható.

Tejfogakon is alkalmazható a barázdazárás?

Igen, és ez annak ellenére is ajánlott, hogy a tejfogak később kihullanak, mert a fogszuvasodást előidéző baktériumok könnyebben átterjedhetnek a szájban lévő többi, akár maradandó fogra is.

Hány fogat lehet egyszerre lezárni?

Amennyire éppen szükség van. Ha a páciens kellően türelmes, akár az összes barázdált fognál elvégezhető egy kezelés alkalmával.

Mennyi ideig tart a beavatkozás?

Konkrétan a barázdák lezárása nem tart sokáig – az előkészületek gyakran hosszabb ideig elhúzódhatnak –, így 10-15 perc alatt elkészülhet egy fog.

Mennyire fáj a barázdazárás?

Egyáltalán nem, teljesen fájdalommentes beavatkozás, ennek megfelelően még érzéstelenítőre sincs szükség hozzá.

Ki kell fúrni a fogat a záráshoz?

A hagyományos fogtöméssel ellentétben a barázdazáráshoz nem kell ép foganyagot eltávolítani, ezáltal nincs szükség fúrásra a zárás előtt. Egyetlen kivétel, ha a kezelt fog lyukas.

Változtat a rágás vagy a harapás minőségén a barázdák zárása?

A gyakorlat azt mutatja, hogy a rágásra és a harapásra semmilyen negatív hatással nincs a barázdazárás. A beavatkozást követően ezt a fogorvosok ellenőrzik is, ezzel biztosítva, hogy a fogak megfelelően záródnak.

Jelentkezhet-e érzékenység a barázdazárást követően?

Egyáltalán nem jellemző, de ha mégis, néhány nap után magától elmúlik, nem igényel beavatkozást.

Kopik a záráshoz használt anyag?

Igen, a záróanyag idővel elkophat, elvékonyodhat, ezért szükséges rendszeres időközönként részt venni fogászati kontrollvizsgálaton, hiszen a kopott barázdazárás bármikor megújítható.

Milyen gyakran kell kontrollvizsgálatra menni barázdazárás után?

Javasolt félévente legalább egy alkalommal felkeresni fogorvosunkat, azaz elegendő a rutin fogászati szűrés gyakoriságát tartani a beavatkozást követően.

Szükség van röntgenfelvételre a barázdazárás előtt?

Nem, kivéve abban az esetben, ha a fog állapota valami gyanúra ad okot. Ez a legtöbbször a felnőtt pácienseknél, illetve már kezelt fogaknál fordulhat elő, de a legtöbbször van megoldás, legfeljebb extra kezelést igényel.

Lehet-e dolgozni vagy sportolni a barázdazárás után?

Ennek semmi akadálya nincs, bár páciens- és munkafüggő, hiszen a fogak jelentős terhelése és szorítása néhány óráig nem javasolt, így a jelentős fizikai megterheléssel érdemes várni egy kicsit.

Hány éves kortól lehet elvégezni gyerekeknél a barázdazárást?

Általában 6 éves kortól javasolt a gyermekeknél a barázdazárás. Érdemes már a tejfogakra is odafigyelni ebből a szempontból, ha erősen barázdáltak és fennáll a fogszuvasodás veszélye, esetleg szeretnénk megóvni a kicsik fogait.

 

Várjuk szeretettel rendelőnkben!

Kérje fogorvosaink, gyermekfogszakorvosaink segítségét őrlőfogai barázdáinak lezárásában, fogai szuvasodástól való védelmében! Csapatunk tapasztalt, felkészült, gondoskodó és mindig vidám tagjai örömmel állnak az Ön és gyermeke rendelkezésére is szaktudásuk teljességével, naprakészségével, gondoskodásukkal és minden figyelmükkel.

 

Először minden páciensünknél elvégzünk egy teljes állapotfelmérést és szájvizsgálatot, ami alapján egyéni kezelési tervet készítünk a várható költségekkel. (Konzultáció, állapotfelmérés kezelési tervvel: 15 000 Ft)

Időpontfoglalás

Kapcsolódó cikkeink