Naturadent - Esztétikai és lézerfogászat

Rád Szilvia

Dentálhigiénikus, asszisztens

Bemutatkozás:

A fogászati szakmával 2009-ben ismerkedtem meg – fogászati asszisztensként valamint klinikai fogászati higiénikusként a Pannon Kincstár Tanodában végeztem.

Szeretek ebben a szakmában dolgozni. Nyitott vagyok az újdonságokra, innovatív eszközök, módszerek megismerésére.
A magánéletben is fontosnak tartom, hogy minél inkább természetközeli megközelítésekkel éljem az életemet. Amennyire lehet, a gyógynövények és természetes anyagok használata a hétköznapokban nem csak divatos, de szükségszerű ellátási mód is.

Szabadidőmet a családommal töltöm, s ha tehetjük, minden hétvégén kint vagyunk a természetben a vízparton vagy erdei sétákon. Szeretek fotózni.

Kevesen gondolják végig, hogy a szájüreg az egész test kapuja, mely olyan, mint egy nemzetközi repülőtér. Ott találkozik a legtöbb kórokozó és olykor együtt “bandáznak”. Az egész szervezetre kihatnak bizonyos gyulladásos folyamatok, melyek a szájüregből indulnak ki és a test távolabbi pontjain okoznak másodlagos betegségeket.

Munkám során a legjobban azt szeretem, amikor a páciens elégedett a tiszta fogsorát látva. A legnagyobb elégedettség az, ha a kontroll vizsgálat alkalmával a páciens önmaga meséli boldogan mennyit fejlődött a fogak tisztán tartásában s milyen öröm számára, hogy a fogselyem vagy a fogköz tisztító fogkefe jó “barátja” lett.

Szakterületem:

6 éve dolgozom fogászati rendelőkben s folyamatosan frissítem szakmai tudásomat.

Asszisztensként konzerváló fogászaton és fogszabályozáson szereztem a legtöbb tapasztalatot. Napi ellátásban gyerekekkel is foglalkozunk, így a kis páciensek is barátaimmá válnak a kezelések során. Dentálhigiénikusként ismeretterjesztő előadásokat szoktam tartani 5- 12 osztályosoknak a fogászat minden területét érintve, beleértve a dohányzás, drogok szájüregi hatását is.

Legnagyobb szakmai tapasztalatomat a fogszabályozás terén szereztem, melyet nagyon megszerettem, de a parodontológia is kihívás számomra.

A professzionális fogtisztítás (fogkő-eltávolítás, homokfúvás, polírozás) a legelső beavatkozás a fogászati ellátásban, így a páciensek az első konzultáció után először velünk, dentálhigiénikusokkal ismerkednek meg. A megtisztított fogsoron könnyebb rálátást tudunk biztosítani az orvos számára, mert könnyebben felismerhetővé, illetve egyértelművé válik a már kezdődő szuvasodás is, mely a megelőzés, ill. kezelések szempontjából nagyon fontos. Szájsebészeti beavatkozás előtt kifejezetten lényeges, hogy a baktériumok száma minimális legyen, hogy azzal ne terhelődjön fölöslegesen a szervezet. A parodontális betegségek esetén a fogsor megtisztítása és a helyes fogmosási technikák elsajátítása a legelső lépés, melyet a parodontális kezelések követnek.

Célom:

Alapvetően érdeklődő vagyok és azért is szeretek fiatalabb orvosokkal együtt dolgozni, mert ők alkalmazzák és használják is a legújabb technikákat és anyagokat.

A NaturaDENT rendelőben minden adott ahhoz, hogy a szakmai fejlődésem biztosítva legyen. A korszerű lézer technológia nagyban segíti a szövődménymentes kezeléseket.

Egy leánygyermek édesanyja vagyok, így a gyerek páciensekkel megértjük egymást, hiszen könnyen barátságba tudok kerülni velük. Dentálhigiéniás kezelések során a tájékoztatás és ismeretterjesztés a legkedveltebb a témám.

A fogak ápolása és a szájüreg egészségének egész testre való hatása miatt fontos szerepet kell kapnia a preventív ismereteknek. Sokan már a betegséggel érkeznek a rendelőbe és mindig kiderül, ha előbb tudtak volna arról, miként mossanak fogat, megelőzhető lenne az adott problémájuk.

Számomra az a legfontosabb, hogy mindenki hosszútávon megőrizze fogai épségét, hiszen azokra még “nagypapa” és “nagymama” korunkban is szükségünk lesz!

Lap tetejére
Kedves Látogatónk!
Kérjük adja meg elérhetőségét, hogy válaszolhassunk önnek. Adatait bizalmasan kezeljük.
bezárás/close





captcha

Az itt megadott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem adjuk ki. Adatvédelmi nyilatkozatunk itt olvasható.